Dera-patak, Szurdok, Csobánka Szentkút - 30 km

SZurdok SZurdok

Pilisvörösvár, Pilisszántó, Dera-patak, Szurdok, Csobánka, Háziréti horgásztó - 30km - közepesen nehéz útvonal

A korábbi útvonalakhoz hasonlóan most is Pilisvörösvárról indulunk. A Szabadság utca végén egyenesen be az erdő fele, majd jobbra lesz egy földút a lovarda fele. Miután elhagytuk a lovardát ~1 km után egy rétre érkezünk, itt balra az erdő fele majd 100m után jobbra be az erdőbe. Ezt az utat követve elérkezünk az M jelzésig (kereszteződésnél a dombon felfele kell menni a M jelzést követve), a túristautat követve Pilisszántóra érkezünk, a főúton meg kell másznunk a hosszú meredek emelkedőt, miután az út jobbra kanyarodott az Orsody Kastély leágazás után balra az erdőbe vezet többek között a piros jelzés, ezt kell követnünk Pilisszentkeresztig. Az eddigieknél is meredekebb hegymenetre számítsunk, majd egy kis lejtő után érkezünk meg Pilisszentkeresztre. A főúton van kocsma és cukrászda is, a cukrászdát tudom javasolni, finomak a sütemények, a kocsmában meg sör is adnak, lehet hogy sorba érdemes belátogatni mind a kettőbe. A Szurdokhoz több úton is eljuthatunk, én a cukrászdával szembe mentem be az utcába majd egy bal-jobb kombináció után a meg is érkeztünk a Szurdok tetejéhez, aki biztosra akar menni a főúton a nagy kereszteződésnél jobbra Csobánka irányába majd jobbra a kék jelzésre. A szurdokon az országos kék jelzés vezet, nem lehet eltéveszteni, néhol át kell kelni a patakon amikor sok benne a víz. Mikor a lenti képeket készítettem tavasszal 1 hónapon keresztül rengeteg eső esett, ezért viszonylag bővizű volt a patak (magához képest), nyáron van mikor minimális vagy egyáltalán nincs vize a pataknak.

A parkerdo.hu oldalon találtam ezt a pár soros leírást:

"A Dera (Kovács) – patak mélyítette szurdokvölgy a Pilis mészkőszirtjeit és a VisegrádKék jelzési-hegység vulkanikus kőzeteit elválasztó törésvonal mellett található. A meredek szurdokvölgyet a patak alakította ki, amely ma búvópatak jelleggel hol eltűnik, hol újra feltör. A festői völgyben kis bukók, vízesések, kimosott sziklaformák találhatók. A kelet-nyugat irányú, nagyon meredek szurdokvölgy még a legnagyobb kánikula idején is üdítően hűvös klímával rendelkezik. A patakban apró rákokat, különböző ízeltlábúakat figyelhetünk meg. A szurdok geológiai értékét elsősorban az adja, hogy a patak által kivájt völgy meredek falai kiválóan feltárják a földtörténet középkorának triász időszakában képződött dachsteini mészkő formáció vastag padjait, valamint a kőzetrétegek mozgását."

 A völgyben tanösvény is található, a völgy alsó bejáratánál pihenőhelyek, tűzrakóhelyek vannak, különösen nyaranta hétvégenként nagy népszerűségnek örvend, nagyon szép, varázslatos hely a Dera-patak szurdokvölgy.

Csobánkára a kék jelzésen kell továbbmenni, az északi fekvésű domboldalak elég nedvesek tudnak lenni, sáros útviszonyok várhatóak. A kék jelzés Csobánka előtt felkanyarodik a Szentkút fele, be lehet iktatni az útvonalba, egy másik útvonal alkalmával meglátogatjuk majd. Tehát a kék megy fel a Hosszú-hegyre, nekünk a zöld jelzés kell Csobánkáig, Csobánkán belül már látjuk a piros keresztet ez a jelzés meredek aszfaltúton felvisz a sárga jelzésig (itt érdekesség, már a házak után az erdőben, az út mellett egy vezetékes vizes kút található, lehet kulacsot tölteni), a sárgán felfele a kékig, majd a kéken a kerékpáros jelzésen Budapest irányába. Kicsit kacifántos ez a rész térképen meg kell nézni. Kb. 1,2 km után jobbra a zöld jelzésen, technikás lejtmenet bedőlt fákkal, szűk, vadregényes gyalogút, az egyik kedvencem. Már a Háziréti tónál vagyunk, a horgásztó mellett büfé és hográszcikk :-) Fel a murváson a 10-es fűútra, innen tetszés szerint vissza Pilisvörösvárra.

Az útvonal közvetlen közelében nincs geoláda, de látványosság van, a szurdok fantasztikus, Csobánkánál a kék és a kerékpáros jelzés találkozásánál a bányát érdemes messziről szemügyre venni és a zöld jelzés a Háziréti tó előtt is említésre méltó.


 

Túra infó:

 

 

Túra hossza: 30 km

 

Nehézsége: Közepes

 

Szintemelkedés: 550m

körtúra

Szintcsökkenés: 550m

 

 

Geocaching

Az útvonalon nincs geoláda

Szintrajz

Klikk a nagyításhoz

Szurdok

       

 Útvonal fájl GPX letöltése Mapsource-ba, GPS-be


 

Térkép:

 


 

Kép galéria:

  • Szurdok10Szurdok10
  • Szurdok11Szurdok11
  • Szurdok12Szurdok12
  • Szurdok13Szurdok13
  • Szurdok14Szurdok14
  • Szurdok15Szurdok15
  • Szurdok16Szurdok16
  • Szurdok17Szurdok17
  • Szurdok18Szurdok18
  • Szurdok19Szurdok19
  • Szurdok20Szurdok20
  • Szurdok21Szurdok21
  • Szurdok22Szurdok22
  • Szurdok23Szurdok23
  • Szurdok24Szurdok24
  • Szurdok25Szurdok25
  • Szurdok26Szurdok26
  • Szurdok27Szurdok27
  • Szurdok28Szurdok28
  • Szurdok29Szurdok29
  • Szurdok30Szurdok30
  • Szurdok31Szurdok31
  • Szurdok32Szurdok32
  • Szurdok33Szurdok33
  • Szurdok34Szurdok34
  • Szurdok35Szurdok35
  • Szurdok36Szurdok36
  • Szurdok37Szurdok37
  • Szurdok38Szurdok38

Simple Image Gallery Extended

 

Facebook

User Login